10 éves kislány karjába brutálisan harapott bele az egyik osztálytársa.

A 10 éves wisconsini mentálisan sérült kislány minden nap iskolabusszal jár suliba. Akkor sem történt máshogy amikor a támadás érte.

Este mikor a kislány fürdeni ment, a szülők segítettek neki levetkőzni, és közben előkészítették a fürdővizet is. A póló levétele után szembesültek a szörnyű látvánnyal, a kislányon több mint 9 brutális harapásnyom volt. Természetesen a szülők másnap felkeresték az iskolát, és nemsokára kiderült hogy az egyik osztálytársa támadta meg, még az iskolabuszon.

A buszon biztonsági kamerák is voltak, amik működtek, így rögzítették az eseményeket. A buszsofőr látta a támadást, de semmit sem tett. Nem avatkozott közbe, végezte a “munkáját” mint minden nap. A felvételt egyébként az iskola igazgatója, majd az édesanya is megnézte. Az anya leírása alapján egy hasonló korú lány láthatóan brutális erősséggel harapdálta az Ő lányát, de az is látszik a felvételen hogy a vezető mindvégig közönyös maradt.

Az iskola szóvivője, Michelle Langenfeld elmondta, hogy az eset óta folyamatosan látogatják a családot, és természetesen eljárást és vizsgálatot indítottak, melyben a buszcéggel együtt szeretnék kideríteni, hogy milyen felelőssége van a sofőrnek a történtekben. Szükség esetén a sofőr ellen eljárást indítanak.

Facebook hozzászólások

Írj Hozzászólást a témában! Köszönjük!