PIM - új irodalmi folyóirat

Szeretnél 300 millióból irodalmi folyóiratot? Nem? nem baj…

Már csak azért sem, mert bizony a tervek szerint el fog indulni az Országút névre keresztelt irodalmi folyóirat. Az előzetes szerint első ízben 374 millió, majd évente 300 millió támogatást kapna a folyóirat. Természetesen közpénzből.

A cél a PIM, azaz a Petőfi Irodalmi Múzeum irodalmi fellegvárrá alakítása, és ehhez vélhetően az a Prőhle Gergely aki bizony ellenzéki beűtéssel (is) bír, ergo kissé útban is van. A Habony Árpádot saját példaképévé tevő Demeter Szilárd lesz vélhetően az aki Prőhlét követni fogja.

Visszakanyarodva a kiadványra. Havi 16000 példányban kerülne az olvasóközönség elé, mindössze 490 Forintért cserébe, akár kulturálódhatunk is. Mi is lenne a téma? Nyilatkozatok alapján nem a pártpolitika kerülne fókuszba, hanem a nép, a nemzet szempontjából igencsak fontos kérdések kapnának reflektorfényt. A kiadványt és az irodalmi központi szerepet a PIM felügyelné és irányítaná, ezért természetesen ismét egy teherautónyi közpénz elvesztésével kell számolnunk.

Szóval a megreformált PIM ezen támogatásokból fesztiválokat és irodalmi díjakat adhatna ki.

Facebook hozzászólások

Írj Hozzászólást a témában! Köszönjük!